Berki Krisztián

Ez vár Berki Krisztián gyermekeire

Bulvár

Hevesi Krisztina pszichológus régóta ismerte Berki Krisztiánt, akivel barátok is voltak. Elmondta, mi vár most a gyerekekre.

Az ismert pszichológus a hétfő reggeli Mokka vendégeként mondta el, biztosan segítségre lesz szüksége a tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián lányainak.

Sajnos ez egy örök trauma marad számukra. Egyértelműen kell egyfajta gyerekpszichológusi kísérés, illetve a médiának is szerepe van a gyerekek lelki épségének megőrzésében

– írta meg Hevesi Krisztina szavait a Kiskegyed.

Ez egy nagyon súlyos örökség a nagyobbik lány számára

– véli a szakember, hiszen a 8 és fél éves Nati az, aki rátalált édesapja holttestére. Az ártatlan kislány először azt hitte, csak alszik az édesapja és még be is takargatta őt, nehogy megfázzon. A szakember szerint ő már elég érett ahhoz, hogy megértse, mi történt és ki kell hangsúlyozni előtte, hogy édesapja nagyon szeretett élni. Berki Krisztián kisebbik lánya, a fél éves Emma Katerina számára pedig azért borzasztó nehéz az egész, mert ő soha nem fog emlékezni az édesapjára, csak fotókon láthatja majd.