Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
Kamatemeléseket, illetve új akciós ajánlatokat is hozott a március a lakossági betéteknél, így egyre több banknál érhető el az inflációt jóval felülmúló, illetve a 6,25 százalékos jegybanki irányadó rátához közelítő – vagy azt akár meg is haladó –, éves kamatokra vonatkozó ajánlat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Évi hét százalék feletti kamatról is van új ajánlat A BiztosDöntés.hu adatai szerint a MagNet Bank pont a mai nappal indította el új, április 15-ig tartó betéti kampányát, amelyben két futamidőnél is emelte az akciós Prizma forintbetétek kamatait. Így a 3 hónapos futamidejű Prizma betétnél 7,08 százalékra emelkedett az elérhető éves kamat az eddigi 6,62 százalékról, miközben a 12 hónapos futamidejű változat kamata is jelentősen nőtt a korábbihoz képest, így most évi 5,52 százalék. A hat hónapos lejáratú Prizma betét kamata nem változott, de így is nagyon vonzó, évi 6,45 százalék.
A MagNet Bank akciós kamatai – mint korábban is – új forrás elhelyezésére vonatkoznak: legalább 500 000 forintot kell elhelyezni, miközben a betétes számlát is szükséges, hogy vezessen a pénzintézetnél. Az új forrás meghatározásához a MagNet Banknál a március 1. és 12. közötti időszak látra szóló egyenlegét és lekötött betéti állományát átlagolják, és az átlaghoz viszonyított többletet veszik figyelembe.
A Cofidis Bank szintén mostantól emelt a Takarékszámláján lekötött betétek elérhető kamatain: így például a 6 hónapos futamidőnél most évi 5 százalékos, az 1 évesnél 6 százalékos, a 2 éves lejáratnál pedig évi 6,15 százalék a kamat. A Cofidis Bank fél százalékponttal emelt a Takarékszámla látra szóló kamatán is, így az most évi 4 százalék.
A Gránit Banknál változatlan – és igen kedvező – feltételekkel érhető el a 6 hónapos futamidejű KamatMax betét, ahol nem szükséges új forrást elhelyezni az évi 6 százalékos kamathoz: feltétel viszont, hogy az ügyfél a lekötés ideje alatt a banknál vezetett számlához tartozó kártyával havonta legalább 20 000 forint értékben vásároljon. Emellett a Prémium számlacsomaghoz tartozó megtakarítási számlán lévő pénzre most évi 4,55 százalékos kamatot ad a Gránit Bank, napi kamatjóváírás mellett.
Az OTP Bank változatlanul a prémium ügyfeleinek kínál akciós betéti ajánlatot: a Prémium Forint Betét nevű konstrukciónál a futamidő hat hónap, az elérhető éves kamat pedig 6 százalék. A kiemelt kamathoz új forrás elhelyezése a feltétel, és minimum 100 000 forintot kell lekötnie az ügyfélnek.
A Trive Bank többféle futamidőre, egyszeri és ismétlődő lekötésre is kínál kedvező kondíciójú lekötött betéteket: utóbbiaknál a kedvezőbb kamat az első periódusra vonatkozik, aztán a betét a normál feltételek szerint kamatozik tovább. Az új ügyfeleknél – a betételszámolási számla megnyitása utáni 30 napon belül befizetett és lekötött pénzre – 12 hónapos futamidőnél, ismétlődő lekötésnél az első fordulónapig most évi 8 százalékos kamatot fizet a pénzintézet.
Szintén kínál akciós lekötött betétet az MBH Bank, ahol 12 hónapos futamidőnél évi 5,25 százalék az elérhető kamat. Ehhez viszont fontos feltétel, hogy friss (egy hónapon belül megkötött) Fundamenta-Lakáskassza szerződése is legyen az ügyfélnek.
Érdekes infó, hogy a Magyar Nemzeti Bank szerint a január végi, közel 14 300 milliárd forintos lakossági betétállomány kevesebb mint 15 százalékát tartották lekötött betétekben a háztartások, ami rendkívül alacsony arány.