Már nem eddigi ügyvédje, Brunner Tamás védi a Teréz körúti robbantással meggyanúsított P. Lászlót.
Az eddigi védő, Brunner Tamás megerősítette az MTI-nek a 24.hu információját. Az ügyvéd azt mondta: P. László szerdai kihallgatásán jelezték védencével közösen, hogy mostantól nem ő látja el a védői feladatokat az ügyben. Tudomása szerint még nincs új ügyvédje P. Lászlónak, vagy ha van is, arról nem tud – tette hozzá.
Az ügyvéd az okokról csak annyit mondott, hogy ő kezdeményezte az elválást, védence pedig elfogadta ezt. Döntésének az ügyhöz, eddigi védence esélyeihez nincs köze, más okból határozott úgy, hogy nem védi tovább a gyanúsítottat – emelte ki.
A tavaly szeptember 24-ei robbantásban két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton. Az elkövetéssel gyanúsított P. Lászlót október 19-én fogták el, előzetes letartóztatását szerdán hosszabbította meg a bíróság április 21-éig.
A gyanúsítottat azóta többször kihallgatták. Február 22-én Brunner Tamás az MTI-nek azt mondta: P. László a kihallgatásokon elismerte, hogy ő készítette az eszközt, ő helyezte el és ő hozta működésbe, így azok az értesülések is helytállóak, amelyek szerint ő szerepel a felvételeken. Az ügyvéd akkor azt mondta, hogy az indítékra egyelőre nincs válasz.
A 24.hu szerdán azt is írta, hogy a gyanúsítottal – aki két hét kihagyás után hallgattak ki ismét az ügyészségen – legutóbb már nem volt könnyű kommunikálni, nem akart beszélni. A portálon hozzátették: most “csupán annyi derült ki, hogy a brutális bűncselekmény ügyében már nyár elején vádat emelhetnek”.