A CDU politikusa szerint “Magyarország megbüntetésének” pusztító hatása lesz
Nagyon sajnálja az EP döntését, és azt is, hogy párttársai ebben részt vettek.
Nagyon sajnálja az EP döntését, és azt is, hogy párttársai ebben részt vettek.
Nagy többséggel megszavazta vitatott szerzői jogi szabályozási tervezetét szerdán az Európai Parlament plenáris ülése.
Franciaország üdvözli az Európai Parlament “erős jelzését”, amellyel szerdán elítélte az uniós értékek “rendszerszintű fenyegetettségét” Magyarországon, és elindított egy “olyan ritka eljárást”, amely szankciókhoz is vezethet a magyar kormány ellen – tudatta szerdán a francia elnöki hivatal.
Egy kis polgárpukkasztásért nem megy a szomszédba, csakúgy, mint fiatalabb korában édesanyja.
A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikumalapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói, reményeik szerint 3-4 éven belül megkezdődhetnek a vegyület klinikai vizsgálatai.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az Európai Ügyészség megerősítésére a határon átnyúló terrorfenyegetettség elleni hatékonyabb küzdelem érdekében szerdán.
David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción.
Az Európai Bizottság egy szoros “Afrika-Európa szövetség” létrehozására tett javaslatot az Afrikába irányuló beruházások jelentős növelése, a kereskedelem megerősítése, a munkahelyteremtés, valamint az oktatásba és a készségfejlesztésbe történő beruházások érdekében.
Új előterjesztést tett az Európai Bizottság annak érdekében, hogy megszülessen a kompromisszum a határigazgatás és a migráció kezelésének reformjáról – közölte a szervezet szerdán.
Az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban is rendkívüli állapotot hirdettek kedden a közelgő Florence hurrikán miatt.