Szabó István lett a labdarúgó OTP Bank Ligában kieső helyen álló Nyíregyháza vezetőedzője.
A nyírségi klub kedden a honlapján jelentette be, hogy a korábbi kecskeméti trénerrel 1+1 éves szerződést kötött. Szabó István segítője Virágh Ferenc lesz.
Az új nyíregyházi edző 2021-től 2024 októberéig irányította a Kecskemétet, amellyel előbb újoncként a második helyen végzett az NB II-ben, majd az élvonalban ezüstérmet nyert a csapattal.
“Szabó István pályafutását ismertem, szimpatikus volt, hogy fiatal magyar játékosokból milyen jó csapatot épített Kecskeméten. Amikor jeleztem, hogy új edzőre van szükségünk, örültem neki, hogy Istvánra esett a választás. A legfontosabb feladatunk most az, hogy maradjunk bent”
– idézte a klub Révész Bálint tulajdonost.
Szabó István elmondta, örömmel fogadta a megkeresést és mivel figyelemmel követte az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga mérkőzéseit, tisztában volt a Nyíregyháza teljesítményével.
“Nagyra becsülöm azt a munkát, melyet két éve elkezdtek, tavaly saját bőrömön tapasztalhattam, hogy a Magyar Kupában milyen teljesítményre képesek. A bajnoki címhez egy jó őszi szereplés is párosult. Nagy bennem a bizonyítási vágy, és szeretnénk elérni, hogy a következő évben is az élvonalban szerepeljen a csapat”
– nyilatkozta a tréner.
A Nyíregyháza a legutóbbi nyolc tétmérkőzésén egyetlen gólt szerzett, a bajnokságban hat meccs óta nyeretlen, vasárnap pedig a Fehérvárt fogadja az NB I 27. fordulójában.
A gárda eddigi trénerével, Tímár Krisztiánnal hétfőn bontottak szerződést, közös megegyezéssel.
Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC