A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is nagy hangsúlyt fektet a dohánytermesztéshez kapcsolódó jogsértések felderítésére. A közelmúltban megvalósuló intézkedéssorozat kapcsán, több tilosban járó, regisztrált dohánytermelőt hallgattak ki gyanúsítottként a pénzügyi nyomozók.
A NAV bűnügyi és rendészeti szakterülete, regisztrált dohánytermelőket érintő intézkedéssorozatot folytatott Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye településein. A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a pénzügyi nyomozókkal közösen ellenőrizték a dohánytermesztők lakóhelyeit, valamint a gazdasági tevékenységükhöz köthető telephelyeket.
A célirányos kontroll megbuktatott két olyan regisztrált dohánytermelőt, akik ellen nyomozást rendeltek el. A gyanú szerint a megtermelt, szárított dohánylevelet a nagyobb haszon érdekében, a velük szerződésben álló fermentáló helyett, illegális úton értékesítették. Az összehangolt akció eredményeként a dohánytermelőket, az illegális felvásárlót, valamint az értékesítésben közreműködő férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A termesztők az eljárás során a bűncselekmény elkövetését elismerték.
Az elkövetők megközelítőleg egy tonna szárított dohánylevelet értékesítettek a „feketepiacra”. Az alapanyag 150 millió forint értékű és 80 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő mennyiség. A dohánytermelőknek jelentős mennyiségű alapanyagra, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítése bűntett elkövetése miatt kell felelniük.
Ugyancsak Szabolcs vármegyében, egy napokban történt rajtaütés során felfedtek egy olyan illegális raktárat a pénzügyi nyomozók, ahol mintegy 50 ezer doboz, 110 millió forint értékű adózatlan cigarettát tároltak átmenetileg. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett miatt indult nyomozásban, szintén érintettek regisztrált dohánytermelők. A bűncselekmény elkövetésében betöltött szerepük tisztázása folyamatban van.