Rendőrautó

Garázsban parkoló autóból vitte el a hangtechnikát egy jászladányi férfi

Rendőrség

A rendőrök még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt.

Ismeretlen személy bement egy jászladányi lakóház udvarán lévő garázsba 2021. április 27-én 0 óra és 8 óra között, és az ott parkoló személygépkocsi utasteréből egy fejegységet, valamint a csomagtartóból egy hangfalat és egy erősítőt tulajdonított el. A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították, elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves férfit. Gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók a terhelt őrizetbe vételéről határoztak. A kutatás során az eltulajdonított tárgyakat megtalálták, lefoglalták és a tulajdonos részére visszaszolgáltatták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.