Kilenc év börtönre ítélték a Loki sztárjátékosának édesapját

Rendőrség Sport

Jogerősen 9 év fegyházbüntetést kapott rablásért a válogatott Balogh Norbert édesapja. Az olasz másodosztályú Palermo futballistája, Balogh Norbert apja az ügyben harmadrendű vádlott volt. A Miskolci Törvényszék másodfokon enyhébb büntetést hozott, mint tavaly szeptemberben a Hajdúböszörményi Járásbíróság megállapított – tudta meg a Blikk.  Így is közel kilenc évet kell rács mögött töltenie.

Időseket raboltak ki

Az apa és a per elsőrendű vádlottja az ügyészség szerint még 2012 tavaszán állapodott meg abban, hogy idős embereket fognak kirabolni. Előbbi vállalta, hogy szerez olyan címeket, ahová „érdemes” betörni. Összesen heten vettek részt a rablássorozatban.

Egyik alkalommal egy egész családra rontottak rá, éjfél körül az első- és a másodrendű vádlott fekete maszkban, fekete öltözetben, fekete kesztyűben, fegyvernek látszó tárggyal érkezett. Berúgták az ajtót, rátörtek az ott alvó famí­liára, köztük négy alvó gyermekre… 3,26 millió forintot zsákmányoltak, miközben – a vád szerint – Balogh apja biztosította a terepet. 2013 januárjáig tucatnyinál is több rablást követtek el, többségében idősek ellen.

A tehetséges játékos hamar külföldre került

A harmadrendű vádlott fia, a 21 éves Balogh Norbert 2014 és 2016 között a DVSC játékosa volt. Tehetségére felfigyelt az akkor olasz első osztályú klub az FC Palermo, és le is igazolta a játékost. Balogh eddig 20 meccsen lépett pályára az immár másodosztályú szicíliai klubban, és két mérkőzésen a címeres mezt is magára ölthette.