Izraeli-magyar együttműködéssel köztulajdonba kerültek árverésre bocsátott magyar zsidó iratok

Kultúra

Izraeli-magyar együttműködéssel az Izraeli Nemzeti Könyvtár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár megszerezte és közzé teszi a közelmúltban Izraelben árverésre bocsátott magyar zsidó dokumentumokat – jelentette be hétfőn az Izraeli Nemzeti Könyvtár.

Az izraeli és a magyar közgyűjtemények együtt megvásárolták az augusztusban egy jeruzsálemi aukciósház katalógusában meghirdetett dokumentumokat, amelyek magántulajdonba kerülése ellen tiltakoztak a zsidó örökség megőrzésével foglalkozó aktivisták és szervezetek.

A hét ritka, felbecsülhetetlen értékű történelmi információt tartalmazó dokumentum a 19. és 20. századi Magyarország hat zsidó közösségének több ezer születési, halálozási, házassági és egyéb nyilvántartását tartalmazza.

A máshol nem fellelhető dokumentumokból ismeretekhez juthatnak a család- és történelmi kutatással foglalkozó szakemberek többek között számos kiemelkedő magyar zsidó személyiségről, a közösségek belső ügyeiről a 2. világháború előtti időszakból, valamint a háború, a holokauszt és a felszabadulás utáni időszakból is.

Az izraeli és a magyar közgyűjtemény kötelezte magát a dokumentumok digitalizálására, és arra, hogy nagy felbontásban elérhetővé teszik azokat az interneten, valamint a legmagasabb szinten biztosítják az eredeti iratok megőrzését és tárolását.

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közös felhívásban felszólított a hasonló jelentőségű és jelenleg még magánkézben lévő, illetve eladásra kínált dokumentumok megfelelő elhelyezésére az erre alkalmas közgyűjteményekben.

A szervezetek munkatársai megköszönték a kutatóknak a nyilvánosság tájékoztatását és segítségüket a felbecsülhetetlen értékű zsidó örökség védelmében.

Sátoraljaújhely, Miskolc, Ónod, Putnok, Debrecen, Hajdúböszörmény zsidó közösségeinek születési, házassági és temetkezési anyakönyvei, valamint zsidókat érintő egyéb iratok válnak hamarosan mindenki számára hozzáférhetővé a frissen megvásárolt gyűjtemény révén.

 

MTI