Megérkeztek az első választási adatok, a reggel 7 órai számok alapján Szabolcs-Szatmár-Beregben egyelőre csak a választásra jogosultak 2,84 százaléka ment el szavazni. De még így is országos rekord lehetséges a nap végére.
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel az MTI-vel.
Mucsi Tamás azt mondta: a 106 egyéni választókerület mind a 10 047 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.
Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 7,5 millió választópolgárt várnak az urnákhoz – tette hozzá.
Reggel 7 óra után már meg is érkeztek az első adatok: a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma összesen 7 527 742 fő, az összes szavazatra jogosult 3,46%-a, 260 556 fő már le is adta a szavazatát. Ez máris kimagaslónak nevezhető, az Index emlékeztet arra, hogy a magas végső részvételt hozó, 2022-es országgyűlési választáson ez az arány 1,82 százalék (139 667 fő) volt ebben az időpontban, úgy, hogy akkor 8 215 304 fő volt jogosult a szavazásra. A részvételi rekordot jelentő 2018-as választásokon reggel 7 órakor a választók 2,24 százaléka szavazott le.
Az első adatok arra utalnak, hogy történelmi csúcsot hozhat a 2026-os választás.
Szabolcsban reggel 7 óráig összesen 11 819 fő ment el szavazni, ez az összes szavazásra jogosult mindössze 2,84 százaléka, a szavazati arány Borsod után nálunk a legalacsonyabb.
A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt reggel 7 órakor:
- Baranya megye 3,43 százalék 9710 szavazó
- Bács-Kiskun megye 3,66 százalék 14 323 szavazó
- Békés megye 3,7 százalék 9507 szavazó
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2,75 százalék 13 176 szavazó
- Csongrád-Csanád megye 3,4 százalék 10 578 szavazó
- Fejér megye 3,45 százalék 11 526 szavazó
- Győr-Moson-Sopron megye 3,5 százalék 12 600 szavazó
- Hajdú-Bihar megye 3,87 százalék 15 764 szavazó
- Heves megye 3,39 százalék 7690 szavazó
- Jász-Nagykun-Szolnok megye 3,66 százalék 10 262 szavazó
- Komárom-Esztergom megye 3,44 százalék 8145 szavazó
- Nógrád megye 2,97 százalék 4315 szavazó
- Pest megye 3,97 százalék 41 757 szavazó
- Somogy megye 3,36 százalék 7868 szavazó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2,84 százalék 11 819 szavazó
- Tolna megye 3,64 százalék 6053 szavazó
- Vas megye 3,1 százalék 6091 szavazó
- Veszprém megye 3,42 százalék 9223 szavazó
- Zala megye 2,98 százalék 6260 szavazó