Kiabálás, személyeskedés, politikai feszültség jellemezte Lázár János építési és közlekedési miniszter országjárásának egyik legélesebb hangvételű állomását, melyet 2025. június 19-én tartottak Nagykállóban. A fórumon Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője is jelen volt, és a rendezvény egyik legélesebb szóváltása is hozzá kötődik.
A fórumon Lázárt úgy konferálta fel Simon, mint „egy harcost, akit az ütésektől csak edzettebbé válik”, de a légkör rövid időn belül annyira feszültté vált, hogy a fideszes és ellenzéki résztvevők rendszeresen félbeszakították egymást, kiabálások törtek ki, Lázár pedig többször nem tudta befejezni a mondatait.
A helyszínen a hangulat végül odáig fajult, hogy Simon Miklós is szóváltásba keveredett egy résztvevővel, akit kiabálva próbált rendre utasítani:
“Ne hazudozzál összevissza! Hát mit kiabálsz? Egy kicsit fogd vissza magad!”
A helyzet annyira elfajult, hogy Lázár Jánosnak kellett csillapítania a kedélyeket, miközben Simon panaszkodott: „Miniszter úr, összevissza hazudozik, csicskáz bennünket. Kikérem magamnak!”
Ukrajna, Pride, rezsi és Bayer Zsolt
A fórum egyik központi témája Ukrajna esetleges uniós csatlakozása volt. Lázár szerint előbb-utóbb népszavazásra lesz szükség ebben a kérdésben, mert “csak így dőlhet el, ki melyik oldalon áll”. Közben a miniszter bírálta a közvélemény-kutatásokat is, utalva a friss Medián-felmérésre, amely a Tisza Párt előretörését mutatta:
“A választást nem közvélemény-kutatásokkal, hanem a szavazás napján kell megnyerni.”
A Budapest Pride is szóba került: Lázár elismételte, hogy a kormány nem szól bele abba, ki kivel él, de a Pride szerinte nem erről szól. Kritizálta a meztelenül vonuló résztvevőket, és különösen azt, ha gyerekek is jelen vannak. Úgy fogalmazott:
“A szerelem szabad, a Pride meg sok. (…) Erre szerintem az égvilágon semmi szükség nincs.”
A miniszter azt is hozzátette, hogy a rendőrség álláspontja szerint a júniusi Pride nem törvényes, és ebben szerinte „tiszás és fideszes is egyetérthet” – hiszen „a gyerek a legfontosabb”.
A rezsiárak kapcsán Lázár arról beszélt, hogy Szijjártó Péter oroszországi tárgyalásai nem szimpátiából történnek:
“Senki nem szereti ebben az országban az oroszokat. (…) Az oroszokkal azért vagyunk jóban, mert olcsó gázt adnak.”
Orosz Mihály Zoltán is felszólalt – Lázár győzködte
A fórumon felszólalt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak korábbi polgármestere is, aki a rendpárti nézeteiről és rasszista kijelentéseiről vált ismertté. Elmondta, csak akkor szavazna a Fideszre, ha betiltanák az összes pártot. Lázár megpróbálta meggyőzni őt:
“Maga egy értelmes ember, magának muszáj ránk szavaznia. Hol becsülnék meg máshol?”
A fórumon szóba került Bayer Zsolt kitüntetése is. Egy résztvevő arra volt kíváncsi, miért tarthatja meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Bayer, amikor évekkel ezelőtt Ferenc pápát sértő kijelentést tett. Lázár úgy reagált, hogy Bayer a személyes barátja, és nem kíván ízlés- vagy humorbeli kérdésekben állást foglalni.
“A konkrét ügyekből konkrét projektek lesznek”
Lázár zárásként bejelentette: júliusig még két fórumot tart, majd szünet következik szeptemberig. Elmondta, hogy a fórumokon elhangzó kérdéseket és kritikákat továbbítja a kormánynak, és minden egyes alkalommal fél órán keresztül beszámol Orbán Viktornak a helyszíni tapasztalatokról.
“Ha lehetőségem lesz, folytatom, mert ez egy nagyon jó műfaj.”