Minibölcsődét adtak át Tiszapüspökiben

Helyi hírek

Tizennégy férőhelyes minibölcsődét adtak át pénteken Tiszapüspökiben, ahol korábban nem volt ilyen intézmény – közölte a több mint kétezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel.

Bander József (független) elmondta: a község első bölcsődéje a Terület- és Településfejlesztési Program (TOP) mintegy kétszáz millió forintos támogatásából épült. Hozzátette: hétfőtől már fogadnak gyermekeket az intézményben, egyelőre hét kisgyermeket írattak be a szüleik.

A minibölcsődét egy huszonöt méter hosszú folyosó köti össze az óvodával – jegyezte meg. A százhatvankét négyzetméter alapterületű létesítményben egy nagy csoportszoba, melegítőkonyha, mosdók és szociális helyiségek létesültek – sorolta. A tágas foglalkoztató szobához egy mozgatható árnyékolóval felszerelt terasz kapcsolódik.

Az épületben gáz- és padlófűtés található, valamint elektromos hűtő-fűtő klímát is telepítettek a szakemberek – közölte a polgármester.