benzin, benzinkút, tankolás, drágulás, infláció

Jelentősen visszaesett az első félévben az üzemanyag fogyasztás

Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) az MTI-vel csütörtökön.

meggy gyümölcs

Kevesebb mennyiségben de jobb minőségben teremhet idén a meggy

Kevesebb meggy terem idén, de a minősége kimagaslóan jó lesz – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán, a meggy belföldi népszerűsítéséről szóló fogyasztásösztönző kampány sajtótájékoztatóján az EFOTT fesztivál területén.

Tyúkok, tojástermelés

Májusban javult a termék-külkereskedelmi többlet

Az idén májusban az export euróban számított értéke 5,2 százalékkal nagyobb, míg az importé 5,4 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi többlet 1,1 milliárd euró (403 milliárd forint) volt, 1,3 milliárd euróval javult – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Élmiszer-árstop

12,7 százalékkal csökkent májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).