Balmazújvárosi gulyáskenyér

A kenyér ára 76,2 százalékkal drágult egy év alatt, tovább emelkedett az infláció mértéke szeptemberben

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi hiány augusztusban a KSH adatai alapján

Augusztusban az export euróban számított értéke 37,1, az importé 40,6 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, a külkereskedelmi egyenleg 582 millió euróval romlott és 1,3 milliárd euró deficittel zárt – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), de már a teljes 2258-as bevallás is elérhető a NAV online nyomtatványkitöltőjében – közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.

Aszály és gabona

Idén a kalászos növények termésmennyisége jelentősen csökkent Magyarországon

A csapadékhiány és a hőhullámok miatt jelentősen visszaesett az öt fő kalászos növény – búza, árpa, rozs, zab és tritikálé – terméseredménye: a betakarított mennyiség nem érte el a 6 millió tonnát, a termésátlag 4,4 tonna volt hektáronként – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-t.

Lime elektromos kerékpár

TIM: ismét lehet igényelni támogatást elektromos teherszállító kerékpárok beszerzéséhez

A 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok elérésében fontos szerepet játszik a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felelős közlekedési szektor zöldítése, ezért a kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően támogatja az elektromos járművek elterjedését – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a tárca energetikáért felelős államtitkára.

mvm

Az MVM halasztott fizetésről egyezett meg a Gazprommal és átalakítja tárolókapacitásait

A téli időszakra halasztott fizetésben állapodott meg a Gazprommal az MVM csoport, amely tárolókapacitása átalakításáról és energetikai fejlesztésekről is döntött: egyebek mellett növelnék a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) zsanai tárolójának kapacitását, a hajdúszoboszlói tárolóban 800 millió köbméter párnagázt termelnek le és vizsgálják a szén-dioxid tárolásának lehetőségeit – közölte az energetikai vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.