Kiállításon a jogi kar 100 éve

Egyetem

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának 100 évét bemutató kiállítás nyílt november 6-án a Debreceni Egyetemen.

A jogi kar centenáriumi ünnepség-sorozata keretében nyitották meg az egyetem Kassai úti campusán a Társadalomtudományi Könyvtárban az elmúlt száz évet bemutató kiállítást, amely a kar meghatározó professzorainak is emléket állít.

Szabadfalvi József dékán a megnyitón felidézte a kar életének meghatározó történéseit, az 1914-es alapítástól kezdve az 1949-es szüneteltetésen át a négy és fél évtizeddel későbbi újraalakulásig.

– A kiállítás igyekszik felidézni az elmúlt száz évet, a tablókon összefoglaltuk a kar kiemelkedő professzorainak munkásságát, bemutatjuk a dékánok arcképcsarnokát.

Szabó Béla, a kar doktori iskolájának vezetője a kiállítás üzenetéről és a jogi kar örökségéről beszélt megnyitójában.
– A száz éve működő egyetemen a jogászképzés az ötvenötödik tanévében jár, néhány éve bekövetkezett az az állapot, hogy az egyetem történetében több lett azon évek száma azokkal szemben, mely években nem volt. A kiállítás szerény, de büszke emléke a régi jogi karnak, reménykedő bizonysága az új jogi karnak, amely büszkén vállalja azon évtizedek örökségét, amelynek tanúi sajnos szinte már teljesen hiányoznak közülünk. Fel kell fedeznünk, hogy a kiállításnak – a régi idők felidézése mellett – van egy másik üzenete is. Annak a közösségnek felmutatása, amely a régi hagyományokra büszkén, az elmúlt csaknem húsz év alatt egy modern jogász- és később igazgatási képzést megteremtve, hagyománytisztelő és hagyományteremtő tevékenységet folytatott itt a jogi karon. Folytonosan változó hallgatók és többé-kevésbé állandó oktatók együttélésének a modern, bizonyosan megbecsülésről és néhol szeretetről tanúskodó relikviái is láthatóak a kiállításon – fogalmazott Szabó Béla.

A kar centenáriumára ünnepi kötet is megjelent, melyben részletesen megismerkedhetnek az olvasók a volt debreceni jogászprofesszorok életével és munkásságával.