Nagy Alekosz

Alekosz szerint minden nő ostoba, aki visszautasítja őt

Bulvár

Az egykori valóságshow-sztár a Palikék Világa by Manna műsorában durva kijelentéseket tett. Szerinte például minde nő ostoba, aki visszautasítja őt, de a youtubereket is leszólta.

Nagy Alekosz a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásában elmondta, hogy gyermekkorában sokat csúfolták görög származása miatt, ennek ellenére ő maga többeket is sértegetett a műsorban, például a nőket is – írja a Blikk.

Ha rendelkezik a nő azzal az intelligenciával, fantáziával, akkor leül velem, és felteszi a nagy kérdést: “Alekosz, ezt meg ezt láttam, olvastam, légy szíves mondd el, hogy hogy van.” Ha ezt megteszi, összejövünk. De ha azt csinálja, hogy “te, ne haragudj, de rám írtál tegnap, én felmentem az internetre, ahol láttam rólad ezt azt, és bocsi, mi nem egymást keressük”, az a nő egy ostoba

– mondta Alekosz, aki saját bevallása szerint heti szinten 2000-2500 lányra írt rá egy időben az interneten. De a youtuberekről is megvan a véleménye.

Alekosz szerint az összes YouTuber tehetségtelen és koldulja a nézettséget és a szeretetet, és például azt sem érti, Palik miért vezet YouTube csatornát. Sértő megjegyzéseit már a műsorvezetők sem tudták szó nélkül hagyni, de Alekoszt nem tudták meggyőzni arról, hogy tévedhet.