Dr. Polgári András

Dr. Polgári Andrást indítja a Fidesz Gajdos László ellen Nyíregyházán

Helyi hírek

Sokkolta a nyíregyházi Fideszt a Tisza Párt szombati bejelentése, miszerint Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark vezetője a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es számú választókerületének egyéni országgyűlési képviselőjelöltje.

A Fidesz “felháborító Tisza jelöltnek” nevezte Gajdos Lászlót az állatparki vezetőt, majd megnevezte saját 1-es számú választókerületének egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. A bejelentésből kiderül: már nem számítanak dr. Szabó Tündére, helyette dr. Polgári Andrást jelölik.

Ahogy dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere közösségi oldalán tájékoztatott, kihasználva Orbán Viktor nyíregyházi látogatását egy közös bejelentést tettek.

Az már korábban is tudható volt, hogy a Fidesz-KDNP-nek mind a 106 körzetben jó ideje megvoltak a képviselőjelöltjei, arról viszont, hogy ki indul a vármegyei 1. számú, nyíregyházi egyéni választókerületben, még nem beszéltünk. Választókerületi elnökként örömmel közölhetem, hogy jelöltünk dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatója

írta a polgármester, aki ezúton kívánt a jelöltségéhez sok sikert, egyben pedig megköszönte dr. Szabó Tündének a választókerületért egyéni képviselőként végzett nyolcéves munkáját.

Fotó: Facebook/Kovács Ferenc