A fiataloknak szükségük van a közösségekre, a közösségi életre – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára pénteken Máriapócson.
Nagy-Vargha Zsófia az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség őszi hétvégéjének alkalmából tartott beszélgetés előtt újságíróknak elmondta: az elmúlt tizenöt-húsz évre visszatekintve bebizonyosodott, hogy a fiataloknak ez az egyik legfontosabb igényük.
A korábbi koronavírus-járvány és a jelenleg a szomszédban folyó háborúval terhelt, zűrzavaros időszakok pedig “megtépázzák őket lelkileg, emiatt egyfajta érzelmi hullámvasúton ülnek” – tette hozzá.
Ilyenkor van igazán szükség fogódzkodókra, arra, hogy a gyökerekhez nyúlhassanak és tartozhassanak – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy az ifjúságkutatások eredményei is ezt támasztják alá.
Nagy-Vargha Zsófia kifejtette: a fiatalok általában azt szokták mondani magukról, hogy magányosak, hiányoznak nekik a közösségek, ezért a kormánynak ezeket a közösségeket kell támogatnia, erre pedig nagyon sok jó gyakorlat van.
Jelezte ugyanakkor: nem a kabinetnek kell megmondania, hogy a fiatalok hogyan és mit csináljanak, hanem az adott közösségekre kell bízni a szervezet építését és a programok megvalósítását.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a fiatalok korán megtanulják érdekeik képviseletét, és ezt később, felnőttkorukban kamatoztassák.
A tapasztalatok szerint a fiatalok aktívak az önkéntességben, jellemzően a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkoznak szívesen, viszont a politikai és pártpolitikai kérdések “egy kicsit” távol állnak tőlük – mondta. Nagy-Vargha Zsófia szerint ha megtanulják az érdekeket ügyek alapján képviselni, akkor az is elérkezhet egyszer, hogy a közügyekkel is aktívabban foglalkozzanak.
Újságírói kérdésre a kormánypárti politikus elmondta, a kabinet több programmal támogatja a fiatalokat, ilyen például a középfokú intézményekben utolsó évfolyamon tanulóknak a jogosítvány megszerzésének támogatása, a 25 év alattiakat érintő szja-mentesség, a nyelvvizsga támogatása és a tehetséggondozó programok.