vásárlás, gazdaság, cipő, infláció

Egy felmérés szerint a magyarok 86 százaléka csökkenti a kiadásait

Ország

A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint, amelyet a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mutattak be.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A felmérést idén január-februárban végezték 1000 ember megkérdezésével, az eredmény a 18-65 év közötti hazai lakosságra reprezentatív. Vásárláskor az ár és az ár-érték arány a két meghatározó szempont. A válaszadók 79 százaléka mondta azt, hogy számára többnyire az ár a döntő tényező minden termék esetében. Legkevésbé a reklámok vagy a márka ismertsége befolyásolja döntéseket – ismertette Palincsár László, a EY brand, customer és marketing szolgáltatások vezetője.

A vásárlók 82 százaléka vesz részt különböző akciókban, felerősödött ez a korábban is erős trend – tette hozzá. A felmérés szerint ugyanannyit költenek a fogyasztók például élelmiszerre, gyógyszerekre, mint egy évvel ezelőtt, és nem vettek vissza a kommunikációs szolgáltatásokból. Kevesebbet költenek viszont egyebek mellett háztartási gépekre, cipőre és ruhaneműre, vagy utazásra. Az elromlott dolgokat 77 százalék igyekszik megjavíttatni.

A vevők 34 százaléka lemond kedvenc árucikkéről, ha kevesebb pénzből elfogadható alternatívával helyettesítheti, 25 százalékuk ragaszkodik a termékhez, de ritkábban veszi meg. A válaszadók 17 százaléka vásárol egyre gyakrabban a boltok saját márkás termékeiből.

A vállalkozásoknak extra szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, hogy kiemelkedjenek a versenytársak közül, és hosszú távon megőrizzék a vevők lojalitását – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere a sajtótájékoztatón.