Férfi vízilabda Magyar Kupa: Debrecen – Szolnok párharc lesz

Sport

A magyar férfi vízilabda-bajnokság három elitalakulata, a Szolnok, az OSC és az Eger elkerülte egymást a Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek sorsolását hétfőn készítették el a sportági szövetségben (MVLSZ).

Az MVLSZ honlapjának beszámolója szerint a címvédő Szolnok a Debrecennel találkozik az oda-visszavágós párharc során, az első meccset a cívis városban játsszák. Az OSC azzal a Honvéddal került össze, amellyel tavaly az elődöntőben találkozott a négyes döntőben; akkor az újbudaiak könnyed sikerrel vették az akadályt. Az Eger, amely legutóbb hét éve nyert kupát, a Ferencvárost kapta, míg a 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is kupagyőztes Szeged a Kaposvárral vív meg a legjobb négy közé jutásért.

Az első mérkőzéseket november 21-én, a visszavágókat másnap játsszák. Ha döntetlenre áll a párharc, ötméteresek következnek. A BENU Magyar Kupa négyes döntőjét december 12-én és 13-án rendezik Egerben.

A negyeddöntős párosítás:
Debreceni VSE – Szolnoki Dózsa-Közgép
Szeged-Diapolo – Kaposvári VK
ZF-Eger – FTC-PQS Waterpolo
RacioNet-Honvéd – A-Híd OSC Újbuda