Százharmincketten jelentkeztek a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
Százharminckét fiatal, köztük 15 magyar énekes jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére.
Százharminckét fiatal, köztük 15 magyar énekes jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére.
Lux filmnapokat tartanak az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol május 11-től 13-ig az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmes díjára, a Lux közönségdíjra jelölt filmeket vetítik.
A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda szervezésében újabb tárlat nyílik az Élettudományi Galériában.
Öt új kőszínházi bérletes előadással készül a 2022/2023-as évadra a veszprémi Pannon Várszínház, két darabot országos turnéra visznek, és Kortársunk, Petőfi címmel a 200 éve született Petőfi Sándorra emlékező sorozatot is indítanak.
Öt helyszínen 22 produkciót láthat a közönség a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos rendezvénysorozat keretében Debrecenben – hangzott el a programsorozat nyitóeseményén a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban kedden.
Szombaton kezdődik a a Fővárosi Palotakoncertek programsorozat a budapesti Festetics Palotában, a nyitóesemény egyben a Magyar Kamarazenekar 10. születésnapi koncertje.
Péntektől vasárnapig tart a 31. Jókai napok rendezvénysorozat Balatonfüreden, ahol kötetbemutatóval, kiállításmegnyitóval, koncertekkel várják az érdeklődőket – tájékoztatták a szervezők közleményben hétfőn az MTI-t.
Jelenczki István rendező, operatőr, forgatókönyvíróval tartanak beszélgetést Por és Istenpor – Fénnyel írt költészet címmel hétfő este Budapesten, a Szervátiusz Szalon idei első rendezvényén.
Mágikus vonások címmel nyílik kiállítás Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész képeinek reprodukcióiból a baranyai megyeszékhelyen, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Aulájában hétfőn.
Az Új világ hajnalán – Tisza István címmel nyílt meg az Országgyűlési Múzeum és a Déri Múzeum közös kiállítása a Csokonai Irodalmi Laborban – közölte az önkormányzat.