A 22. VIDOR fesztivál pénteki megnyitó programjai
Több mint 150 programmal várja a látogatókat a 22. VIDOR Fesztivál Nyíregyházán augusztus 25. és szeptember 2. között.
Több mint 150 programmal várja a látogatókat a 22. VIDOR Fesztivál Nyíregyházán augusztus 25. és szeptember 2. között.
Ötven kilogramm, hat és félmillió forint értékű fogyasztási dohányt találtak egy férfinál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen.
A Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. 2023. évi nyári szezonzárója szeptember 3-ával véget ér, vasárnap lesz az utolsó nap mikor teljes kapacitással fogadja a vendégeket.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint két baleset is történt kedden.
A kormány számára a családpolitika nem egy ügy a sok közül, hanem a legfontosabb ügynek kell lennie – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán.
Idén másodjára rendezték meg a Nyíregyházi Folkfélhetet, amin több hazai és külföldi néptáncegyüttes, valamint népzenei előadó lépett fel.
Szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borult egy tejszállító kamion hétfő délután az M3-as autópálya 245-ös kilométerszelvényénél, Nagykálló és Ófehértó között. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Felborult egy teherautó az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán Ófehértó közelében, a 246-os kilométernél, a balesetben egy ember megsérült – írta a police.hu
Vasárnap tűz keletkezett egy rakamazi családi ház konyhájában.
Kerítésnek csapódott, felborult egy személygépkocsi szombat kora reggel a kisvárdai Városmajor utcában.