KSH: csaknem harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben, de nőtt a kiadott engedélyek száma

Tavaly 19 898 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33 százalékkal több, mint 2020-ban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Megújította együttműködését az energiahivatal és az MNB

Új együttműködési megállapodást kötött a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB); a két szervezet közös munkájának célja a földgáz- és villamosenergia-piac jogszerű működésének biztosítása, az érintett piacon megkötött, lebonyolított és elszámolt ügyletek hatékony hatósági felügyelete, valamint az információáramlás és az egységes jogalkalmazás biztosítása.

Varga Mihály: hamarabb utalják ki az szja-visszatérítést az adóbevallásban igénylőknek

Azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe az adóvisszatérítést, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videóüzenetében szerdán.

Pénzügyminisztérium: visszamenőleg is járhat a családi adó-visszatérítés

A családi adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el: amennyiben a feltételek fennállnak, visszamenőleg is járhat. A lehetőség jellemzően azokat a szülőket segítheti, akik felváltva nevelik gyermeküket – hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.

MNB: nőttek a háztartások megtakarításai a tavalyi negyedik negyedévben

A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 905 milliárd forintot, a GDP 5,8 százalékát tették ki a múlt év negyedik negyedévében, a harmadik negyedévi 111 milliárd és az egy évvel korábbi 761 milliárd forinttal szemben – közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).