Történelmi mélypontot ért el a forint az euróval szemben
Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euróhoz képest történelmi mélypontra került, miközben jelentősen emelkedett a kőolaj jegyzése, míg az európai gázár csökkent.
Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euróhoz képest történelmi mélypontra került, miközben jelentősen emelkedett a kőolaj jegyzése, míg az európai gázár csökkent.
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant – írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) hétfőn publikált negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnövekedés duplájára emeli LNG-beszerzéseit.
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt és 148 millió euróval emelkedett az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben – közölte hétfőn második becslése alapján kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ország felkészült a téli fűtési időszakra, a gáztárolók töltöttsége alapján biztosítottak a gazdaság és a háztartások működtetéséhez szükséges energiahordozók – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára szombaton.
Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
A második negyedévben 371 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint. Az egyenleg 282 milliárd forinttal, 2,5 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezzel együtt az első félévben 893 milliárd forint, a GDP 2,8 százaléka volt a kormányzati szektor nettó hitelfelvétele 627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,9 […]
Új árfolyammélypontra gyengült a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására – 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal – idézte fel az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Erősödött a forint a vártnál nagyobb magyar jegybanki kamatdöntés után; az eurót a bejelentést követően 405,26 forinton jegyezték.
A hőmérsékleti adatok alapján megkezdték a távfűtéses épületek felfűtését pénteken Miskolcon is. A megyei jogú városok közül Tatabányán szerdán, Szombathelyen csütörtökön indult el a szolgáltatás. Salgótarjánban külön kérésre már a lakossági fogyasztók túlnyomó többségénél bekapcsolták a távfűtést, ezt a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt egy hónappal, szeptember 15-étől lehet igényelni.