tehenek

A KSH szerint decemberben 168 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány

Decemberben 168 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest az export kiigazított volumene 0,6 százalékkal nőtt, míg az importé 5,0 százalékkal csökkent – ismertette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Minimálisan növekedtek tavaly az önkéntes pénztárak tagdíjbevételei

Tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevétele 120,116 milliárd forint volt, ami 2,66 százalékos növekedés az előző évihez képest, az egészségpénztárak tagdíjbevétele 19,73 százalékkal nőtt, 60,126 milliárd forintot tett ki – mondta Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke csütörtökön újságíróknak, Budapesten.

Állampapír

Az Államadósság Kezelő Központ 3000 milliárd forint összegben értékesített magyar államkötvényeket 2022-ben

Az ÁKK 2022-ben 3000 milliárd forint összegben értékesített magyar államkötvényeket aukciókon és nem-kompetitív eljárásokon keresztül, 2164 milliárd forint névértékben adott el diszkont kincstárjegyeket, valamint 308 milliárd forint csereaukciós kibocsátást hajtott végre az elsődleges forgalmazói rendszerben – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán annak apropóján, hogy díjazta az állampapír-forgalmazókat.

forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

A KSH adatai alapján decemberben bruttó 581 900 forint volt az átlagkereset

2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 581 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 400 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,1, a nettó átlagkereset 18,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – […]

méhészet méhkas méz

Magyarország továbbra is támogatja a méhészeteket

Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított – mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint.

Januárban több új autót helyeztek forgalomba az EU-ban mint tavaly januárban

Januárban 11 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az újonnan forgalomba helyezett autók száma az Európai Unióban. A növekedés azonban jórészt bázishatásnak tulajdonítható, hiszen az előző havihoz, a decemberihez képest kevesebb autó került forgalomba.