Jövőre szabályozhatja az Unió a kriptoeszközök piacát

A kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg, célja védelmet nyújtani a befektetőknek, elősegíteni a pénzügyi stabilitás megőrzését – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szerdai online kerekasztal-beszélgetésén.

Tungsram gyár Kisvárdán

Több nő dolgozott tavaly, mint a szocialista rendszerben

A 2010 óta javuló tendencia eredményeképpen tavaly 2,2 millió nő dolgozott Magyarországon, ami rekordot jelent, még a Kádár-rendszer kötelező munkavállalási időszakát is meghaladja – közölte a Szent István Intézet kedden kiadott közleményében a nők munkaerőpiaci helyzetét 1900-2022 között vizsgáló friss tanulmánya alapján.

2022-ben jelentősen visszaesett a magyar vágóhidakon levágott állatok száma

A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.

Az Üllő térségében található szénhidrogén mezők kitermelhetőségét vizsgálja a Mol

Ígéretesnek tűnik a szénhidrogén kutatás a Dány koncessziós területhez tartozó Üllő térségében – hangsúlyozta Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója hétfőn az üllői 3D szeizmikus mérés bemutatásán.

ketreces csirke tartás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ellenzi a ketreces csirkék életfeltételeinek javítását

Súlyos károkat okozna a csirke- és tojástermelőknek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (European Food Safety Authority, EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag megvalósítása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja szerint.

Danubius Hotels

Januárban 18 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző év azonos hónapjához képest

2023 januárjában a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).